TOVÁBB A TARTALOMRA
Fordulatos küzdelmek és végén fair-play céldobogó a Peugeot Kupában Győrben!

 

A szezon legizgalmasabb versenyét hozta a most debütáló Győr Rally a Peugeot Rally Cup Hungary sorozat indulóinak. Az új helyszín mindig tartogat meglepetéseket, de nem csak az új pályák miatt volt fordulatos a küzdelem, hanem még a céldobogó is izgalmakat hozott, hiszen a Peugeot 208 Rally4 autók közül a leggyorsabb Zagyva Lajos - Spitzer Gábor páros leadta a menetlevelét és ezzel nem csak a bajnoki pontokat, hanem a pénznyereményt is átadták a sorozatban egész évben küzdő egységeknek. Laliék csak beugrottak erre a versenyre, de az év végi fair-play díjra biztosan számíthatnak!

A folyók városa harminc év után adott újra otthont raliversenynek és az biztos, magasra tette a lécet a többi helyszínnek, hiszen impozáns rajt és célceremónia mellett városi gyorsasági szakasszal is bent tartotta a versenyautókat a városban. Természetesen nem csak erről szólt a rali, hiszen igazán tempós pályák és technikás gyorsaságik is szerepeltek a két nap programjában.

 

Nyolc páros nevezett erre a futamra az MNASZ és a Peugeot magyarországi importőre által kiírt Peugeot 208 Rally Cup Hungary sorozatba, ami a bajnokságon belül egy külön, pénzdíjas kupát képez. Az RC4 kategóriában induló Peugeot 208 Rally4 versenyautók nagyon jól szerepeltek, hiszen mindannyian célbaértek és az abszolút értékelésben is az előkelő 10. hely jutott a leggyorsabbaknak, megelőzve sokkal erősebb autókat.

 

A szombati napot a száguldás jellemezte, vasárnapra is jutott tempós szakasz, de a városi gyorsasági a rali ünnepéről, a híres Rábaring pedig a technikás versenyzésről szólt.

 

A kupa mentora, ifj.Tóth János most is hasznos tanácsokkal segítette a sorozat indulóit és nagyon jó volt újra együtt látni Janikát a szervizparkban a Peugeot 206 WRC-s bajnoki éveket idéző csapatvezetőjével, Rolf Scmidth-el!

 

Az egyetemet most kezdő lányát, Dorkát helyettesítő, nagyon rutinos Zagyva Lajos nyerte a futamot. Spitzer Gáborral átgurultak a céldobogón, majd a pilóta elkérte a szpíkertől a mikrofont és jelezte: nem akarnak beleszólni a bajnokságba, ezért leadják a menetlevelüket, ezzel önként kizárják magukat a futam értékeléséből. Nem csak a pontokat, de a pénzdíjakat is átengedték a mögöttük célbaérőknek!

 

„Eleve így terveztük, hogy leadjuk a menetlevelünket. Nagyon örülök, hogy végig tudtuk csinálni és a fiatalokkal tudtuk tartani a versenyt. Titkon a győzelemre számítottam, de valljuk be őszintén, nem volt egy sétagalopp! Meg kellett feszülni, gyorsak a srácok! Szombat sem volt egyszerű, de vasárnap szinte gyorsról gyorsra változott a helyzet.” – mondta Lali a céldobogó után.

„Soha sem versenyezhettem még ilyen körülmények között, mint most a Peugeot Kupában! Megnéztük a logokat a TRT csapatával és szenzációs, hogy mennyire egyformán működnek az autók, minden paraméterükben. Jó érzés volt ez! Az egész, a hangulat és minden! Élveztük nagyon! Sajnáltam Atiékat, hiszen 5-10 másodpercen belül lettünk volna hárman a végére.

A zárófutamon már Dorka fog indulni!”

A bajnoki címért nagy harcban lévő Bertalan Márton – Paizs Róbert vehette át így az első helyért járó kupákat, pénznyereményt. „Nagyon jó és sikeres hétvégén vagyunk túl. Próbáltunk lazán, felszabadultan versenyezni. Örülök, hogy ilyen közel tudtunk lenni Zagyva Laliékhoz és Határ Atiékhoz. Mi is és az ellenfeleink is azt gondolták, hogy majd a tempós pályák lesznek a favoritjaink és ott tudunk majd egy kis előnyre szert tenni, de pont a technikás szakaszokon jöttek a jobb eredmények.

Külön örülünk annak, hogy a végén győzelemmel zártuk a futamot. Örültünk volna a második helynek is, hiszen Lalitól kikapni nem szégyen, sőt büszkeség, hogy vele szerepelhetünk egy eredménylistán a dobogón. Nagyon korrektek voltak, hogy nem szólnak bele a bajnokságba, innen is köszönjük nekik, hatalmas fair-play díjat érdemelnek!

Jól jött ez a pár plusz pont, de így is, úgy is az utolsó versenyen fog eldőlni a bajnoki cím sorsa. Jöhet az évzáró futam, jó csata lesz!”

 

A bajnokságban második helyre csúszott vissza a Berta László – Császár László kettős. „Azt reméltem, hogy a versenyhétvégére kimozgom a náthámat, de úgy tűnik, hogy allergia lett belőle, mert nagyon rosszul aludtam minden este. De félreértés ne essen: nem ezen múlott, hiszen nem voltunk gyorsak! Nem mentek lassan a srácok az elejében, mi pedig nem tudtuk most felvenni velük a kesztyűt. Marci sokat gyorsult aszfalton, Lajos világ életében gyorsan ment és Határ Atit sem tudjuk megverni, ha jó napja van. Nagyon sajnálom, hogy hibázott és összetörte az autóját.

Van egy kis, vagy talán nem is kicsi súlyhátrányunk, ennél az autónál minden kiló számít. A Rábaring nagyon nem ment nekünk… Látszott is az időeredményeken… Szégyelltem magam… Nagyon gyengéket mentünk.

Másodikak lettünk, de odateszem magunkat, ahol jöttünk: a negyedik hely környékére, hiszen folyamatosan volt három srác, aki gyorsabb volt tőlünk... Zemplénre próbáljuk magunkat összeszedni! Mindent meg kellene ott nyerni! Marci gyors, kisebb fajta csoda kellene a bajnoki cím megszerzéséhez. Meglátjuk, hogy mi lesz.”

 

A Salgó Rally-t megnyerő Határ Atilla – Éhn Dániel páros az első helyen fejezte be a szombati versenynapot, aztán az utolsó előtti gyorsaságin felborultak. Az autót a nézők talpra állították, ha nem is versenytempóban, de be tudták fejezni a versenyt, két pontot szerezve ezzel.”Az első helyen fordultunk az első nap után, aminek nagyon örültünk. Másnap az első körben elolvadt az előnyünk, öt másodperc hátrányba kerültünk. Aztán az utolsó körben már nem akartam megváltani a világot. Új gumikat raktunk fel, mert már nagyon kopott gumijaink voltak, másoktól már nem tudtunk jó állapotú használt gumit szerezni, muszáj volt újat vennünk. Rövidebbre vettem egy féktávot, mint az előző körben és lecsúsztunk az útról, kis tempónál átfordult az orrán az autó. Benéztem… Bonyolult verseny a rali, nehéz megfejteni, hogy mi történt, de egy biztos: én hibáztam.

Édesapámtól azt tanultam, hogy nem szabad feladni: megnéztük a kocsit, próbáltuk rendberakni és végigmentünk vele a futamon. Jó verseny volt, gyorsan kellett menni! Szerintem nem kellett még ennyire gyorsan mennem semmikor sem… Korábban nem szerettem ezeket a nagyon gyors pályákat és sokat tanultunk most is.

Nehezen tudjuk összerakni, hogy oda tudjunk érni a versenyek rajtjába… Mi nagyon kis pénzből versenyzünk… Sok szerencse kell, hogy megmaradjon az év végi harmadik helyünk és sok munka ahhoz, hogy el tudjunk indulni a zárófutamon.

 

Ifj.Kanyik Antal és újdonsült, de a Peugeot Kupából már jól ismert navigátora, Bárdos Péter a harmadik helynek örülhetett a futam végén.

„Az volt a cél, hogy jól érezzük magunkat. Bárdos Petivel most mentem először, az első kör az összeszokásról szólt, aztán már egyre jobban ment minden, tudtunk magunkhoz képest is gyorsulni. Nagyon gyors a Kupában mindenki, igazából vasárnap tudtuk felvenni a tempót, jobban jöttek az eredmények. Nem toltuk túl a gumitaktikánkat, hat darab használt gumival teljesítettük a versenyt. Volt két új gumink, de nem akartuk megzavarni vele magunkat… Kis szerencsével, Zagyva Lali sportszerűsége, valamint Határ Atiék balszerencséje miatt sikerült felállnunk a dobogóra, aminek nagyon örülünk és adott egy kis lendületet.”

Vogel Adrienn és Maricsek Miklós sokat versenyez külföldön, az ismeretlen pályák ’ismerősek’ a számukra. A negyedik helyen értek be a Győr Rally-n.

„Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt ezeken az új szakaszokon versenyezni! Tempós és technikás pályák egymás után, különböző tapadási viszonyokkal. Sokat lehetett tanulni. A városi szakaszon sikerült egy második időt autóznunk, amire büszkék vagyunk. A végeredménnyel is elégedett vagyok, az utolsó gyorson sikerült végül három helyet javulnunk. Jókat csatáztunk a srácokkal, látjuk, hogy hol kell még fejlődnünk.”

 

Viszló Csaba Szegedi Mátéval indul a szezonban. Kevesebb, mint egy másodperccel maradtak le a negyedik helyről, de a pilóta tisztán látja, hogy hol ment el ez a versenyük.

„Voltak rész sikereink, de amennyit bent hagytunk a RábaRingen, az nem fér bele ebbe a szoros bajnokságba…. Még sosem tolattam ennyit versenyen, mint ott… Többet kell foglalkoznunk a pályákkal előzetesen, az látszik. Eszetlen, gyors pályák voltak, de nagyon élveztem rajtuk menni. Várjuk a zárófutamot!”

 

Csoma András idén még nem szerepelt pilótaként a Kupasorozatban, de a győri futamot nem tudta kihagyni. Rutinos navigátora, Radó István most is sokat segített a felkészülésben.

„Nagyon jól éreztük magunkat a hazai versenyemen. A városi gyors hangulata elmondhatatlan, fantasztikus volt ennyi ember, ennyi néző előtt versenyezni! Mélyről indultunk a nagy kihagyás után, ezt jól mutatja, hogy a Rábaringen a második körben magunkhoz képest 45 másodpercet javultunk… Visszatérő ’edzésnek’ csodálatos volt.”

 

A Peugeot Kupa indulói nem csak a sorozaton belüli céldobogóért kapnak pénzjutalmat, hanem a kétkerék hajtásúaknak kiírt kupában való jó szereplésért is. Ezúttal az első hat helyen a kategóriában és az ORB 2WD kupában is Peugeot 208 Rally4 autóval indult páros szerepelt!     

A Peugeot Kupa hatodik szezonjának zárófutamán, a nyíregyházi központú Rally Hungary-n derül ki, kik lesznek a bajnokok!

 

Kövesse a Peugeot Kupa történéseit a facebookon: fb.com/peugeotrallyteam

 

 

WHB Győr Rally - Peugeot 208 Rally4 Kupa végeredménye :

1.            Bertalan Márton           Paizs Róbert                Horváth Rallye SE.                                    1:18:15,3

2.            Berta László                  Császár László            PSZA Motorsport Egyesület                 +2:10,4

3.            ifj. Kanyik Antal            Timár Tamás                Kanyik Motorsport SE.                           +2:17,6

4.            Vogel Adrienn              Maricsek Miklós           Roger Racing Kft.                                     +2:53,9

5.            Viszló Csaba                Szegedi Máté               Kole Media Center Kft.                            +2:54,8

6.            Csoma András            Radó István                  Vestin Vintage Kft.                                   +12:30,5

7.            Határ Attila                   Éhn Dániel                     Korda Racing Kft.                                     +17:32,7

 

 

 

 

Peugeot 208 Rally4 Kupa nem hivatalos állása öt futam után :

1.            Bertalan Márton        Paizs Róbert                   Horváth Rallye SE.                                   45 pont

2.           Berta László                Császár László               PSZA Motorsport Egyesület                 40 pont

3.           Határ Attila                  Éhn Dániel                       Korda Racing Kft.                                     23 pont

4.           Vogel Adrienn             Maricsek Miklós             Roger Racing Kft.                                     19 pont

5.           Viszló Csaba              Szegedi Máté                  Kole Media Center Kft.                            19 pont

6.           Németh 8V Péter      Németh 16V Péter        Horváth Rallye SE.                                   19 pont

7.           ifj. Kanyik Antal          Timár Tamás                  Kanyik Motorsport SE.                            10 pont

8.          Trencsényi Vince       Patkó Gábor                    Extrém Sport Team Kft.                           9 pont

9.          Tóth-Gili Tamás          Molnár Mózes Tibor      GIL Systems Kft.                                        5 pont

10.        Csoma András           Radó István                      Vestin Vintage Kft.                                   3 pont

11.         Dominik GT                 Bán Viktor                        GR Motorsport Kft.                                     2 pont

11.         Zagyva Dorka            Spitzer Gábor                   R-SMT Kft.                                                    1 pont

 

 

A PEUGEOT MÁRKA

 

A PEUGEOT egy világszerte prémium megoldásokat kínáló márka. Fő értékei az Igényesség, a Büszkeség és az Emóció. A márka több mint 160 országban van jelen, 10 ezer kereskedést működtet, és 2020-ban csaknem 1,2 millió új gépkocsit adott el. 2021-ben, a fennállásának 210. születésnapját ünneplő PEUGEOT márka új arculattal jelentkezik: a címerpajzsot formázó logó a márka személyiségét, időtállóságát fejezi ki. A PEUGEOT a személy- és haszongépjárművek teljes kínálatában bevezette az elektromos meghajtást, ezen kívül egy új koncepcióval is jelentkezik, amely a Neo Performance nevet kapta. A hatékony, sportos, nagy teljesítményű Neo Performance