TOVÁBB A TARTALOMRA
 
Radikálisan átalakulhat a Peugeot 9X8

 

 

A 2024-es WEC szezonra készülve lehetséges módosítások széles körét fontolgatja a Peugeot Sport. Ezek eredményeként elképzelhető, hogy legegyedibb sajátosságát is feladja a versenyautó.

 

Az igazán nagy horderejű dolgokat felesleges túlmagyarázni: egy elejtett megjegyzéssel ugyanazt a hatást érhetjük el, mint egy több oldalas közleménnyel. Amikor például a Peugeot Sport december 23-án egy ajtó képét posztolta Twitter-oldalára, azzal egy valóságos találgatási lavinát indított útjára. Azon a bizonyos ajtón a bizarr „hátsószárnyiroda” felirat volt látható, a kísérőszöveg („bravó, kiszúrtátok a Peugeot 9X8-ast”) pedig egy, azóta elhíresült kémvideóra utalt, amelyen a Peugeot Le Mans-i Hypercar (LMH) versenyautója látható, amint a Paul Ricard versenypályán köröz.

 

Ebben első hangzásra nincs semmi szokatlan, a kommentelők azonban felhívták a figyelmet valami nagyon furcsára: a 9X8 farára, ahol mintha megváltozott volna az aerodinamikai csomag kialakítása. Bár a rossz minőségű felvétel alapján nehéz biztosat mondani, többen is úgy látták, hogy ott, ahol eddig semmi nem volt, most határozottan van valami: méghozzá egy szárny.

 

 

 

A 9X8-program mérnöki és marketingszempontból egyaránt zseniális húzása volt, hogy az autóról elhagyták a motorsportban régóta magától értetődő hátsó légterelő idomot. A Peugeot volt az egyetlen LMH versenyautó a mezőnyben (sőt, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az egész motorsport-univerzumban), amely a szokásos, prominens szárny helyett teljes egészében a fenéklemez, illetve a karosszériaidomok aerodinamikailag optimalizált kialakítására bízta a leszorítóerő ébresztését.

 

Ezzel a megoldással formatervezési díjat is nyert az istálló, a futamokon azonban az innovatív konstrukció kezdetben nem hozta a tőle elvárt eredményeket. 2023-ban már sokkal jobban teljesített a Peugeot 9X8. Le Mans-ban egy ideig az élen tudott autózni, Monzában pedig az abszolút harmadik helyen zárt a versenyautó – hogy aztán a Fuji Speedwayen váratlan problémái támadjanak a tapadással a kissebességű kanyarokban...

 

Ennek nyomán 2023 novemberében, a szezonzáró futamot követően már kész tényként beszéltek arról a stáb vezetői, hogy az idei évadra alaposan átdolgozzák a versenyautó teljesítményt befolyásoló jellemzőit. Arról azonban, hogy ez pontosan mit jelent, akkor nem nyilatkoztak. „Minden lehetőséget mérlegre teszünk. Nyitottak vagyunk mindenre, amivel jövőre jobb teljesítményt mutathatunk.” – nyilatkozta Olivier Jansonnie műszaki igazgató. Amikor pedig arról kérdezték, hogy a tervezett változások nyomán várható-e, hogy megváltozik a Peugeot 9X8 megjelenése, csak annyit mondott: „Elképzelhető.”

 

 

Egy olyan bonyolult szerkezeten, mint egy Le Mans-i Hypercar, ezernyi részlet módosításával lehetne jelentősen javítani a teljesítményt. Az FIA azonban, hogy elejét vegye a folyamatos változtatásoknak, valamint hogy az LMH géposztály

 

bevezetésének eredeti céljával összhangban csökkentse a költségeket, szigorú

korlátozást szabott. 2021 januárja és 2025 decembere között minden csapat mindössze öt olyan módosítást eszközölhet, amely a teljesítmény javítását célozza (a megbízhatóság fejlesztése érdekében további változtatások is engedélyezettek.) Ezeket a módosításokat EVO Joker (azaz evolúciós jolly joker) néven emlegetik a WEC bajnokságban. A kontingens ráadásul akkor sem változik, ha időközben új versenyautót homologizál a gyártó – máskülönben a gazdagabb csapatok aránytalan előnyt élvezhetnének a kevesebb erőforrásokkal rendelkező istállókkal szemben, ami megint csak ellent mondana az FIA alapvető szándékának.

 

Ezek a módosítások ráadásul nem csak drágák, de időigényesek is. A csapatok tehát kétszer is megfontolják, hogy milyen irányba fejlesszenek – ha elkapkodva hoznak döntést, olyan zsákutcába kényszeríthetik magukat, amiből nem lesz lehetőségük visszatérni, viszont túl sokáig sem várhatnak, hiszen velük vagy nélkülük, de a bajnokság halad előre. Ennek a sajátos szabályzatnak mindenesetre van egy határozott előnye a Peugeot számára: nem kényszeríti arra a csapatokat, hogy a szezon elejére lezárják a versenyautó fejlesztését (ezért is találó az EVO Joker elnevezés, hiszen a módosítások bármikor kijátszhatók.)

 

 

 

 

Nagyon is elképzelhető tehát, hogy a 2024-es évad első futamán, Katarban – március első hétvégéjén – még változatlan konfigurációval álljon rajthoz a 9X8, és csak a későbbiekben érvényesítsék a tervezett módosításokat.

 

Így aztán, habár a bennfentes értesülések, a fotódokumentáció és a gyári kommunikáció egyaránt azt sejteti, hogy a Peugeot átdolgozza a 9X8 aerodinamikai csomagját, nem ez az egyetlen lehetőség – és nem is az egyetlen feladat. A francia versenyautó ugyanis az egyetlen a mezőnyben, amely mindkét tengelyén azonos szélességű abroncsokkal fut, ez pedig az eddigi tapasztalatok alapján nem fogja előrébb vinni a csapatot.

 

Ráadásul, mivel az LMH géposztály még mindig fiatalnak számít, az FIA a visszajelzések alapján folyamatosan módosítja az LMH géposztályra vonatkozó szabályzatát. Ezek a változtatások sorozatban nem kedveznek a Peugeot-nak, a hibrid komponens aktiválási sebességhatárának a megemelésétől kezdve az említett, eltérő szélességű abroncsok alkalmazásának az engedélyezéséig.

 

„A szélesebb hátsó abroncsok miatt a tömegeloszláson és a leszorítóerő középpontján egyaránt módosítanunk kell.” – nyilatkozott a 2023-as szezon utolsó, bahreini futama után Jean-Marc Finot, a Peugeot motorsportért felelős vezetője. „Az első tengelyen csökkenteni, a hátsón pedig növelni kell a leszorítóerőt. Ezt sokféleképpen meg lehet csinálni. Hogy mi melyiket választjuk, az egyelőre legyen meglepetés.”

 

 

ILLUSZTRÁCIÓK: SPORTSCAR365.com, REDDIT

 

KAPCSOLAT

zoltan.mocsai@p-automobil-import.hu

 

 

 

NEMZETKÖZI SAJTÓOLDAL

http://int-media.peugeot.com

 

A PEUGEOT MÁRKA

A PEUGEOT egy világszerte prémium megoldásokat kínáló márka. Fő értékei az Igényesség, a Büszkeség és az Emóció. A márka több mint 160 országban van jelen, 10 ezer kereskedést működtet, és 2020-ban csaknem 1,2 millió új gépkocsit adott el. 2021-ben, a fennállásának 210. születésnapját ünneplő PEUGEOT márka új arculattal jelentkezik: a címerpajzsot formázó logó a márka személyiségét, időtállóságát fejezi ki. A PEUGEOT a személy- és haszongépjárművek teljes kínálatában bevezette az elektromos meghajtást, ezen kívül egy új koncepcióval is jelentkezik, amely a Neo Performance nevet kapta. A hatékony, sportos, nagy teljesítményű Neo Performance modellcsalád első tagja az 508 PEUGEOT Sport Engineered modell.